BOL Windsurf Re-Tour 2017

A Bol túra elsöprő sikerének köszönhetően, augusztus 23. és 27. között megrendezésre került Bol re-tour elnevezésű útunk.


Augusztus 23-án este két telepakolt autóval vágtunk neki a közel 800 kilóméteres távnak Splitig, ahonnan az első, hajnali komppal érkeztünk meg Brac szigetére, melynek déli részén található, a szörfösök és kitesosok körében méltán híres Bol.

A Bol re-tour helyszínét ismét a Camp Aloa adta, ahol most mobilházak helyett, most a szuper panorámás helyeken felvert sátraink adták a szálláshelyet.

Az időjárást tekintve, szerencsénkre, pont egy BORA (viharos erejű, part felől fújó széllel járó vihar) után érkeztünk, így minden nap élvezhettük a szigete szokásosnak mondható délelőtti enyhe, tanuló szelet, ami kezdő résztvevőinknek volt ideális, illetve a délutáni egyre erősödőt, ami profi szörföseink minden igényét kielégítette.

Vízi szenvedélyeinknek való hódoláson kívül maradt idő az esti szórakozásra is új szörfös barátainkkal, amelyhez a camptől 2 km-re lévő club 585 szolgáltatta a helyet és a remek hangulatot. A túra első résztvevőjeként, hihetetlen 4 napban volt részem, ahol a szörfözésen kívül rengeteg egyéb programot kínált a helyszín és a csapat, mindenkinek csak ajánlani tudom! 🙂

0 Comments

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük